VESZPRÉM MEGYEI ÉLETRAJZI LEXIKON

Keresés Betűrendes mutató | Rövidítésjegyzék  

Lexikonok kezdőoldala


LUDVIGH Kálmán, Diego
( Veszprém, 1889. szeptember 21. - Krasznojarszk [Oroszország], 1919. augusztus 1. )

szerkesztő, újságíró, költő

A veszprémi piaristáknál tanult, ahol kitűnt irodalmi érdeklődésével. Az iskola Ányos Önképzőkörének pályázatán díjat nyert. 1906-ban az önképzőkör elnökévé választották. A 8. osztályt már nem végezhette el, mert (feltehetően baloldali magatartása miatt) kizárták az iskolából. Katonai szolgálat után Pestre költözött, a fővárosban kezdte az újságírói pályát. 1910-ben Diego álnéven, Nagy Sándor illusztrációival, Tépett lapok címmel verseskötete jelent meg a fővárosban. Még ez évben visszatelepült szülővárosába, ahol Próder Lászlóval Modern Dunántúl címen társadalmi, irodalmi és művészetkritikai hetilapot indított. A lap a klerikális–konzervatív erők támadására tíz szám után megszűnt. Ludvigh a budapesti Úttörő c. lap munkatársa lett. 1915-ben bevonult katonának és egy év múlva hadifogoly Szibériában, ahol megismerkedett Zalka Mátéval és a forradalommal. A krasznojarszki fogolytáborban Jeniszej címmel kéziratos lapot szerkesztett. 1919-ben a cseh ellenforradalmi zászlóalj haditörvényszéke, koholt váddal, felkelésben való részvételért, másokkal együtt halálra ítélte és kivégezte.
  M.: Tépett lapok. (v.) 1910.
  I.: Ludvig Kálmán. = N., 1969. aug. – ÉRI István: Modern Dunántúl egy elfelejtett veszprémi folyóirat. = VpMMK.,3. Vp., 1965. – NYÉKI Károly: A Bakonytól a Jeniszejig. = VpMMK.,9. Vp., 1970. – ÁCS Anna: ~ Modern Dunántúlja a századvégi Veszprémben. = VpSz.,1993. 1. sz., 1994. 1–3. sz. – Harmath–Katsányi. – Varga.